Az ember, aki fákat ültetett

Embernek lenni csodálatos, üzeni ez a finom rezgésű, lírai hangulatú animációs rövidfilm, melyet Frédéric Back alkotott Jean Giono novellája alapján 1987-ben. A díjnyertes film egy nemeslelkű  pásztor megindító története, egy olyan emberé, aki tisztában van a dolgok értékével és makacs állhatatosságával példát ad arra, hogy egyetlen ember is milyen nagy változást tud létrehozni a világban.  

A liba

A Los Angeles-i Echo Parkban egy liba szokatlanul szoros barátságot kötött a park egyik rendszeres látogatójával, egy nyugdíjas férfivel, Dominic-kal, akihez annyira ragaszkodik, hogy minden nap az út szélén várja az érkezését, az együtt töltött idő alatt  gondosan őrzi Dominicot, majd a férfi távozásakor közvetlenül a motorja mellett repül egy darabon. E kapcsolat során Dominic ráébredt a madarak intelligens voltára, és felhagyott a baromfihús fogyasztásával.

A 2. videó szerint a meghitt barátságba az élet  beleszólt, mert a parkot, a tó felújítása miatt két évre bezárták, és a liba a Los Angeles-i állatkertbe került, ahol az egyhónapos kötelező karantént tölti, és ahol hetente csak kétszer látogathatja meg barátja, Dominic. Az állatkertben az is kiderült, hogy a parkban Maria névre keresztelt libát ezentúl Mariónak kell hívni, mert hím.

 A Los Angeles Times  és több tv-csatorna hírei között is szerepel a liba. Hírnevét fokozta, hogy az Ok Go rockzenekar End Love című videójának Echo Parkbeli forgatásán a liba úgy döntött, hogy ő is részt vesz a felvételen, amit már több mint 4 millióan láttak a youtube-on. Maria/Mario híres közszereplő lett, a Facebookon is nyomon követhetjük a sorsát: saját profilja van Orange Bill, the Goose néven.

Befektetés az emberiség jövőjébe

Sopronbánfalván a csodálatosan felújított pálos-karmelita kolostorban  tartotta az első ülését a Világszolgálók Alapítványa (World Servers Foundation).  Az alapítvány  szándéka szerint egy világméretű összefogást indít el annak érdekében, hogy kibontakozhassanak az emberek közötti harmonikus viszonyok és kialakuljon egy együttműködőbb világközösség.

Küldetésük lényege, hogy megjelenítsék az emberi lélek és jóakarat erejét, amely meghaladva az egyén érdekeit, gondolatok és cselekedetek útján áll a közösség szolgálatába. A nemzetközi alapítvány Kovács Gábor üzletember 1 millió svájci frankos támogatásával jött létre. Az alapítvány tevékenységéről részletesen: http://felelosseg.postr.hu/letrejott-a-vilagszolgalok-alapitvanya

Rajzolj zenét!

A soytuaire.labuat.com oldalon az egereddel egy festékcsíkot irányítva a képernyőn, a zene intenzitásának váltakozását követve, vizualizálhatod a spanyol Labaut zenekar Soy Tu Aire (A levegőd vagyok) című számát, majd vissza is nézheted az alkotásodat (Reproducir video). Próbáld ki! (A betöltésre várni kell egy kicsit.)

Megható elefánt-kutya barátság

Egy elefántmenhelyen Tenessee-ben, ahol egyébként mindegyik elefánt szokott társat választani, akivel az ideje nagy részét tölti, az egyik elefánt, Tara a legjobb barátját egy kutyusban, Bellában találta meg. A furcsa pár egymástól elválaszthatatlan: együtt esznek, isznak, alszanak, játszanak már évek óta. Barátságuk fokát mutatta, hogy amikor Bella, a kutyus gerincsérülése miatt három hétre a menhely irodájába kényszerült, barátja az elefánt csak álldogált aggódva az épület mellett. Aztán, amíg meg nem gyógyult,  minden nap lehozták megmutatni Bellát az elefántnak, aki hangosan adta jelét örömének. Barátságuk, bizalmuk elmélyült, a kutyus még azt is megengedi az elefántnak, hogy az a lábával simogassa a hasát.

A riporter levonja a tanulságot: "Nincs bennük félelem, titkolózás, előítélet egymás iránt: két olyan teremtmény, akiknek valahogy sikerült túllépni azon, hogy mennyire különböznek. Figyeljetek hát ide Amerika, és az egész világ: ha nekik sikerült, akkor mi milyen kifogást hozhatunk fel?"

Delfinek

Delfinek játszanak maguk alkotta buborék-karikákkal:

 

Delfinnel úszó kutya

A videón az írországi Tory sziget kikötőjében egy labrador és egy delfin együtt játszanak. Az independent.ie cikke szerint a szigetlakók úgy gondolják, hogy a sziget túloldalán partra vetett, elpusztult delfin volt a párja ennek a delfinnek, és mivel a hűséges delfineknek csak egy párjuk van egész életükben, hát itt maradt a környéken. Majd barátságot kötött  Bennel, a labradorral, aki van, hogy naponta többször is beúszik hozzá, és alkalmanként akár három órán keresztül is együtt játszanak.

Megható találkozás egy régi baráttal

Egy vadonba visszaszoktató program keretében nevelte Damian Aspinall  természetvédő Kwimbit, a gorillát Angliában. Kwimbi már öt éve élt az afriakai dzsungelben,  amikor Aspinall Gabonban járva, felkutatta  barátját. Aspinall a folyón csónakon haladva hívogatta Kwimbit, aki egyszercsak megjelent a parton. Majd óvatosan közelített hozzá, vadállatról lévén szó, akivel már öt éve nem találkoztak. Kwimbi azonban felismerte Aspinallt, és örömteli mormogással üdvözölte, átölelte és nem is akarta, hogy elmenjen. Amikor Aspinallnak mennie kellett, Kwibi követte a csónakját a part mellett. Másnap reggel, amikor Aspinall fürödni ment a folyóhoz, Kwibi ott állt a túlsó parton.

A Today-nek adott interjúban Aspinall így fogalmazott: "Olyan ez, mintha egy másik országban meglátogatnád a barátodat, megtörténik a találkozás, újra látjátok egymást, aztán újra ki-ki megy a maga útján....De mindig érzed, hogy majd újra találkozni fogtok." Aspinall reméli, hogy a videó a vadon élő állatok védelmére is ösztönzi a nézőket. "Remélem, hogy ez a videó ráébreszti az embereket arra, hogy az állatok megérdemlik, hogy esélyt kapjanak, és azt is láthatják a nézők, hogy a gorillák mennyire gyengédek tudnak lenni... Felelősséggel tartozunk a Földünk iránt, és úgy gondolom, hogy mint faj, még sokkal-sokkal többet tehetünk a bolygónkért."

süti beállítások módosítása