Palya Bea és a különös cinke
Részlet a Fidelio online magazin Palya Beával készült riportjából: "Kicsit átment bele a Weöres magánya is, azt hiszem. Egyébként biztos vagyok benne, hogy ha Weöres hallaná a lemezt, szeretné. Különös dolog történt velem tegnap: hallgattam a master-felvételt otthon, esett az eső. Épp az Epistolánál tartottam – nem tudom hányadszorra küzdöttem a meghallgatásával –, kinézek az ablakon, és meglátok egy cinkét, aki épp az ereszből ivott. Egy pillanatra rám nézett az ablakon keresztül, aztán elrepült. Ott küzdök tehát az anyaggal, a legnehezebb dallal, és akkor egyszerre ott van a Sanyi bácsi, merthogy biztosan ő volt – „Ó ha cinke volnék, útra kelnék” –, és akkor elkezdtem zokogni, s vagy tíz percig bőgtem. Sok minden benne volt ebben a sírásban, nyilván az is, hogy elkészült a lemez, hogy valami befejeződött, benne volt persze az Epistola rettenete, és persze még sok minden. Például, hogy Weöres meglátogatott."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
